Nem vesz részt az olimpián az algériai cselgáncsozó, Feti Nurin, miután kiderült, hogy az izraeli Tohar Butbul lehet az ellenfele a második körben, amennyiben nyer az első meccsén – írja az Index.
A 73 kilogrammosok súlycsoportjában versenyző Nurin edzője, Amar Ben Jaklif elmondta, hogy balszerencsésnek érzik magukat az ágrajz és az izraeli ellenfél miatt, ugyanakkor meg kellett hozniuk a szerintük helyes döntést. Nurin a kilencedik, Butbul a hatodik kiemelt a kategóriában.
Az izraeli dzsúdós a szudáni Mohamed Abdalraszullal találkozik a második fordulóban.
Érdekesség, hogy a történelem duplán megismételte önmagát, hiszen ugyanez történt 2019-ben, a világbajnokságon, és Nurin akkor is visszalépett, az akkori eseménynek pedig szintén Tokió volt a házigazdája. Emlékezetes: a Nemzetközi Cselgáncs-szövetség korábban négyéves eltiltást szabott ki az iráni szövetségre, miután (éppen két évvel ezelőtt) az iráni Szaid Mollaej otthagyta csapatát, majd nyilvánosságra hozta, hogy arra utasították őt és honfitársait, hogy mindenképp veszítsenek, ha a következő körben izraeli dzsúdóssal kellene megmérkőzniük.
Nyitókép: MTI/AP/Vincent Thian